„Egy nudistastrandon ismerkedtünk meg. Vége felé járt a
nyár, mélyen aludtam a homokos parton. Tyler csupasz testéről csorgott a
verejték, a homok apró sárrögökbe tapadt a bőrén, haja csatakosan lógott
homlokába.
Nem tudom megérteni, hogy nem akadtunk össze korábban.
Tyler uszadékfákat vonszolt ki a hullámverésből. Félkörbe
rendezte őket, harminccentis távolságban egyenként a nedves homokba ásva mindet
úgy, hogy a végük szemmagasságban legyen. Amikor felébredtem, éppen az
ötödikkel küszködött: mély lyukat kapart neki, majd enyhén megdöntve
beleállította.
Ébredés a tengerparton.
Sehol egy ember rajtunk kívül.
Egy bottal hosszú egyenes vonalat húzott a földre, néhány
méterrel távolabb. Aztán visszasétált a ferdén maradt farönkhöz, és keményre
taposta körülötte a talajt.
Egymagamban figyeltem munkáját.
- Nem tudod, hány óra lehet? – kiáltott felém.
Sohasem válok meg a karórámtól.
- Nem tudod, hány óra van?
Hol, kérdeztem vissza.
- Mondjuk itt – válaszolta. – És mondjuk most.
Négy óra hat perc volt.
Nem sokkal később Tyler törökülésben elhelyezkedett az
uszadékfák árnyékában. Néhány percig üldögélt, majd felkászálódott, úszott
egyet, pólót és rövidnadrágot húzott, indulni készült. Meg kellett kérdeznem.
Tudni akartam, mit csinált, amíg én aludtam.
Ha váratlanul idegen helyen és időben ébrednék fel,
elképzelhető, hogy egy idegen ember lenne belőlem?
Te művész vagy, kérdeztem tőle.
Vállat vont, és megmutatta az ég felé meredő rönköket: alsó
végük vastagabb volt, és a homokba húzott vonal megegyezett az árnyékok hosszával.
Néha, közvetlenül ébredés után az embernek fogalma sincs
arról, hová került.
Tyler egy hatalmas kéz árnyékát alkotta meg a tengerpart
homokján. Az ujjak Nosferatu-hosszúak voltak, a hüvelyk alig látszott, de Tyler
azt mondta, pontban fél ötkor műve tökéletes formát ölt. A hatalmas árny
arányai egyetlen percre hibátlanná válnak, és azt a percet a saját kézzel
teremtett tökély tenyerén ülve tölti el.
Ébredés a semmi közepén.
Egy percnyi tökély untig elég, mondta Tyler. Igaz, az
embernek keményen meg kell dolgozni érte, de megéri az erőfeszítést. Egy
percnél többet nem szabad elvárni a tökéletességtől.
Ébredés az idegösszeomlás szélén.
Tyler Durdennek hívták, a mozigépészek szakszervezeténél
dolgozott, felszolgált egy belvárosi szálloda éttermében, és megadta a
telefonszámát.
Hát így találkoztunk össze.”
Chuck Palahniuk: Harcosok Klubja (részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése