2012. március 12., hétfő

Ilyen ez a popszakma


Nemrég néhány meglepő adattal találtam magam szemközt. Nem is a számokon háborodtam fel lepődtem meg, hanem azon, hogy mit művelnek velük. Pókember óta tudjuk, hogy „a nagy erő nagy felelősséggel jár”…



Az iPhone termékcsalád piaci életgörbéje csak nem akar lejtmenetbe váltani, ezt mutatja az is, hogy az eladások száma már megelőzi az emberi populáció gyarapodását. Naponta 378 ezer Apple okostelefont értékesítenek, míg a másik oldalon 371 ezer baba születik. Ennek (is) köszönhetően az almás cég működése miatt majd’ kétszer annyi üvegházhatást okozó gáz szabadult fel és került a Föld légkörébe 2011-ben, mint egy évvel azelőtt. Már úgyis tökmindegy – gondolhatják ilyenkor a felelősök. Ezeknek a gázoknak több mint 97%-át az okostelefonok életciklusa adja. Aki látta „A villanykörte összeesküvés - A tervezett elavulás” c. dokumentumfilmet, az nem is igen csodálkozik ezen. Bezzeg a jó öreg 3210-esek! – habár hivatalosan se ütés-, se vízállók nem voltak, mégis állták a sarat. A lényeget azonban ott lehetne megragadni, hogy amíg a sokak által piedesztálra emelt multi pillanatnyi, számszerűsített értéke nemrég átlépte az 500 milliárd dolláros álomhatárt, addig a „fenntartható fejlődés”, „társadalmi felelősségvállalás”, „környezettudatosság” címszavak szmogos szürkeségében érlelődő emberek elfelejtik feltenni a kérdést: akkor most ebből a kib@szott sok pénzből mért kell még többet csinálni, és közben magasról (le se) szarni a bolygót? Értem én, hogy piaci versenyfutás, na de WTF? Pálya nélkül nem lehet versenyt rendezni.

2 megjegyzés:

  1. Nem is föltétle az üveghatást okozó gázokról van szó.

    Ajánlom fgyelmedbe: great global warming swindle

    Inkább arról, hogy a kitermelhető erőforrások elfogyóban vannak.

    A mostani gazdasági fejlődést ugye az olaj generálja. Viszonylag az a legolcsóbban kitermelhető, ugye. ha jól tudom 1 hordó olaj árából 5-6 hordó olajat lehet kitermelni.

    régen olyan arány is volt, hogy 1:100, egyébként.
    Ez csökkent le 5-6-ra, és csökken tovább. Ez a "peak oil" lényege.

    Mivel nincs semmi, ami az olajat kiváltaná, csak kibaszottsok atomerőmű (ami a zöld elvtársak miatt lehetetlen), az "alternatív energiák" pedig még csak nem is játszanak a képletben.
    (Egy erőműnek folyamatosan temelnie kell. Mi van ha nem fúj a szél-szélerőmű- ill. nem süt anap-napkollektor?) Ez is egy felfújt ostoba figyelemelterelő lufi.

    Namost a peak oil-amit pár éve értünk el-, párosítva a népességnövekedéssel azt jelenti, hogy _egyre_több_ ember küzd _egyre_kevesebb_ erőforrásért.

    A csökkenő erőforrásokkal a jelenlegi (tehát még csak nem is valami hiper-szuper) életszínvonalon kb 1 milliárd embert lehet ellátni.

    És a többi 6 milliárd ember fölösleges. Ki lehet találni, mi fog velük történni, ha ez a harc megindul.

    Egy valami fontos: már sohasem lesz olyan avilág, mint 2008 előtt volt. egyre romlani fog minden. a gazdasági értékeket fölváltotta a pénznyomtatás. Konkrétan az amcsi jegybank nyomja a pénzt a rendszerbe, hogy fönntartsa az amcsi hegemóniát. Ez a dollár elértéktelenédésehez vezet majd, illetve ahhoz, hogy a sárgák elkezdik piacra dobni az amcsi államkötvényeket. INFLÁCIÓ.

    A III. világháború tehát , gazdasági szempontok mentén, a szemünk láttára körvonalazódik. Túl kevés az erőforrás (az életszínvonalhoz), és túl sok az ember.

    Most minden szem Amerikára szegeződik. Ha megtámadja Iránt, az fölbassza a nyersolaj árát, amibe az USA tönkremegy. Tehát szerintem ezért most nem fogják megtámadni Iránt.

    Ugyanakkor az USÁban 40 millió ember él kajajegyeken (!->food stamps) egyre több a hajléktalan a Tent citykben (sátorvárosok), akinek bedőlt a jelzálogja, (amit jófej idiótaként fölvett a házára, mert "mindenki ezt csinálja"), szóval ilyenkor kell egy jó kis háború, ami fölpörgeti a gazdaságot, és lehet menni gyilkolni a "rohadt terroristákat".

    Pár hónap van még hátra. Ha Augusztusig nem támadnak, akkor már nem is fognak. Vagy legfeljebb a következő elnök fog támadni.

    Most dől el minden, pár évre előre. Ha most támadnak, akkor III. Világháború lesz itt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félő, de minden jel arra utal, hogy igazad van. A megújuló energiaforrásokat kiegészítőként használják a legtöbb helyen, ha egyáltalán eljutnak addig, hogy belássák a hasznukat. Eddig akikkel sikerült személyesen beszélnem a témáról, és ebben az iparban utaznak, mind ezt mondták, azaz teljes mértékben nem képesek helyettesíteni az alternatív energiahordozók a klasszikusokat. De például okosan csinálva sokat lehetne spórolni, elég ha az új épületek kialakításakor figyelembe vesznek néhány fizikai alaptörvényt. Például hallottam, hogy egyszerű, természetes szellőztetőrendszerrel helyettesíteni lehet a klímákat, amik azért elég sokat fogyasztanak.

      Törlés