Piroska és a rozsomák

Itt a nyár, szóval az igazi melegben öntik majd ránk a limonádét - csak az a baj, hogy mindezt a mozikban fogjuk kapni, ráadásul vizuális formában! Elsősorban azokra a tipikus, folytatásos képregényadaptációkra gondolok, mint a Bosszúállók, Farkas, Vasember. Az Acélembert két nyomós ok miatt nem sorolnám most ide. Ez a 2 ok pedig Zack Snyder (rendező) és Christopher Nolan (forgatókönyvíró) személyében ölt testet - azt hiszem, senkinek sem kell elmagyaráznom, hogy az ő nevük komoly elvárásokat támaszt a filmrajongók körében az új Superman film iránt, és valószínű, hogy csalódnunk sem kell majd, elégedetten csettinthetünk a nyelvünkkel a moziból távozóban, miközben az elfogyasztott pattogatott kukorica darabkáit próbáljuk kipiszkálni fogaink közül, és lelkesen arról fantáziálunk, hogy mi mindenre tudnánk használni az acélember akár csak egyetlen egy szuperképességet (pl. beleshetünk a csajok ruhája alá, habár a várható nagy melegben remélhetőleg még szuperlátásra sem lesz szükségünk. Tök szuper!).

Viszik a MÉH-be

Szóval, a hosszas bevezető után rá is térek bejegyzésem valódi apropójára. Az olyan rutinos, öreg rókák, akik gyerekkoruk óta rajonganak a képregények iránt, valószínűleg agyf@szt kapnak a magyar forgalmazók által elkövetett névadó ámokfutásoktól. Az még oké, hogy budapesti köztereket átnevezünk, na de mi van akkor, ha netalán kedvenc szuperhősünk jól bejáratott magyar nevét önhatalmúlag megváltoztatják?! Felháborító, botrányos tevékenység ez, kérem szépen! Oké, a "Bosszúállók" elnevezés még úgy ahogy elmegy az eredeti "A Bosszú Angyalai" cím helyett, na de számomra érthetetlen, hogy az angol Wolverine-ből  hogyan lett végül Farkas? Mert ugye a képregényekben ő mint Rozsomák vitézkedett... Állítólag a kedves marketinges kollegák úgy gondolták, hogy a rozsomáknak nevezett életforma kevésbé ismert, elterjedt a magyar popkultúrát zabálók körében, ezért a jóval egyszerűbb farkas mellett tették le a voksukat. És mivel a filmet megnézők között tutira sok lesz a kisgyerek, akik tutira jobban ismerősei a farkasoknak, így a kérdés valószínűleg 5 perc alatt eldőlt. Ennyit a fogyasztók értelmi képességeinek tiszteletéről...

Egy átlag magyar mozirajongó a filmforgalmazók szerint

Épp ezért arra gondoltam, hogy ideje mindenkit, legalábbis azt az 5 állandó olvasónkat kicsit behatóbban megismertetni a rozsomákokkal. A kognitív képességek alapvető fejlesztése miatt két nagyon banális dolgot fogok most elkövetni. Az egyik, hogy mutatok egy képet a kérdéses állatról. Íme, ő a misztikus rozsomák, akiről oly keveset tudunk, csupán ötezer természetfilmben bukkan fel, még ha csak mellékszereplőként is, és van külön wiki oldala is:

Az állat, akiről senki nem tud semmit

A másik dolog pedig, hogy egy mindenki számára ismert mesében önhatalmúlag átnevezem farkas barátunkat, aki ezután rozsomákként fog villogni. A mese alapanyagául a Grimm tesók klasszik elbeszélését választottam. Íme:

Volt egyszer egy kedves, aranyos kislány; aki csak ismerte, mindenki kedvelte, de legjobban mégis a nagymamája szerette: a világ minden kincsét neki adta volna. Egyszer vett neki egy piros bársonysapkát. A kislánynak annyira tetszett a sapka, hogy mindig csak ezt hordta; el is nevezték róla Piroskának. Piroskáék bent laktak a faluban, nagymama pedig kint az erdőben, egy takaros kis házban.Egy szép napon azt mondja Piroskának az édesanyja:- Gyere csak, kislányom! Itt van egy kalács meg egy üveg bor, vidd el a nagymamának. Beteg is, gyönge is szegényke, jól fog esni neki. Indulj szaporán, mielőtt beáll a hőség. Aztán szépen, rendesen menj, ne szaladgálj le az útról, mert elesel, és összetörik az üveg, kifolyik a bor, és akkor mit iszik a nagymama! Ha pedig odaérsz, ne bámészkodj összevissza a szobában; az legyen az első dolgod, hogy illedelmesen jó reggelt kívánj.- Bízzad csak rám, édesanyám, minden úgy lesz, ahogy mondod - felelte Piroska az intelemre, azzal karjára vette a kosárkát, és útnak indult. Átvágott a mezőn, beért az erdőbe; hát ki jön szembe vele? Nem más, mint a rozsomák.- Jó napot, Piroska! - köszönt rá a kislányra.Az meg mosolyogva, jó szívvel felelte:- Neked is, kedves rozsomák! - Nem tudta még, milyen alattomos, gonosz állattal van dolga.- Hová ilyen korán, lelkecském? - szívélyeskedett tovább a rozsomák.- Nagymamához.- Aztán mit viszel a kosaradban?- Bort meg kalácsot. Tegnap sütöttük; szegény jó nagymama gyönge is, beteg is, jót fog tenni neki, legalább egy kicsit erőre kap tőle.- És hol lakik a nagymama, Piroska?- Itt az erdőben, a három tölgyfa alatt. Biztosan ismered a házát, mogyorósövény van körülötte.- Persze, persze, most már emlékszem rá; talán negyedóra járásra van innét.„Ez a zsenge fiatalka jobb falat ám, mint az öreg! - gondolta magában a rozsomák, és a szeme sarkából végigmustrálta a kislányt. - De vigyázat! Lássunk furfangosan a dologhoz, hogy mind a kettőt megkaphassuk. Mert akármilyen öreg csont, azért a nagymama is elkel a bendőmbe!”Egy darabig együtt mentek, aztán a rozsomák egyszerre csak felkiáltott:- Nézd csak, Piroska, mennyi szép virág virít körülöttünk! Én a helyedben bizony szednék egy szép csokrot a nagymamámnak!Piroska szétnézett: valóban, a fák alja tele volt szebbnél szebb erdei virággal, a lombok közt meg úgy csicseregtek a madarak, hogy öröm volt hallgatni.„Igaza van ennek a rozsomáknak - gondolta a lányka -, nem is hittem volna róla, hogy ilyen figyelmes jószág! Korán van még, nem kell sietnem; nagymama biztosan örülni fog a virágnak.”Azzal letért az útról, és tépegetni kezdte a sok tarka virágot, egyik szálat a másik után, előbb csak az út mentén, aztán egyre beljebb; mert valahányszor egyet leszakított, mindig úgy találta, hogy odább az a másik még sokkal szebb. Odafutott, azt is leszedte, és így mind mélyebbre és mélyebbre került az erdőben.A rozsomák megvárta, míg a lányka eltűnik a bozótban, akkor aztán szaladt egyenest a nagymama házához, és bekopogtatott.- Ki az? - kérdezte a nagymama az ágyból.- Én vagyok, Piroska - felelte a rozsomák olyan vékony hangon, amilyet csak ki tudott szorítani magából. - Nyisd ki az ajtót, hoztam neked friss kalácsot, finom bort!- Nincs kulcsra zárva - mondta az öregasszony -, csak a kilincset kell lenyomnod. Nagyon gyönge vagyok, nem tudok fölkelni.A rozsomáknak se kellett kétszer mondani: benyitott, odarohant az ágyhoz, és se szó, se beszéd, bekapta a nagymamát.- Ezzel hát megvolnánk - mondta elégedetten -, lássuk a következő fogást.Ott volt a széken a nagymama ruhája, főkötője szép rendben ahogyan az este letette. A rozsomák magára kapta a szoknyát, belebújt a réklibe, föltette a főkötőt, befeküdt az ágyba, és behúzta az ágyfüggönyt. Jól magára húzta a paplant, egészen az orráig, hogy minél kevesebb lássék ki belőle, és elkezdett halkan nyögdécselni, mint aki nagybeteg.Piroska meg azalatt csak szaladt virágtól virágig, hallgatta a madárszót, figyelte a lepkék táncát, és csak akkor jutott eszébe a nagymama, mikor már olyan nagy volt a bokrétája, hogy alig fért a kezébe. Nosza, útnak eredt, szaporázta a lépést, míg a három tölgyfa alatt föl nem tűnt a mogyorósövényes kis ház.- Nagymama! - kiáltotta már messziről. - Nagymama! Én vagyok itt, Piroska!Egy kicsit furcsállotta ugyan, hogy a ház ajtaja tárva-nyitva; de aztán azt gondolta: „Szegény nagyanyó biztosan nagyon várt már; nyitva hagyta az ajtót, hogy meghallja, ha jövök.” Belépett a szobába, de valahogy odabent is olyan furcsa volt, hideg-e, meleg-e, maga s tudta, csak egészen beleborzongott. És hogy a félelmét elűzze, nagyot kiáltott:- Jó reggelt kívánok, nagyanyókám!Nem felelt senki. Hanem az ágy felől mintha elhaló nyögdécselést hallott volna.- Nagymama, mi bajod? - kiáltotta ijedten Piroska, és elrántotta a függönyt.Szegény öreg nagyanyó ott feküdt az ágyban nyakig betakarva, és olyan, de olyan furcsa volt!- Ej, nagymama, de nagy a füled! - csapta össze Piroska a kezét.- Hogy jobban halljalak! - hangzott a felelet, de az is olyan különösen, olyan reszelősen, hogy a kislány rá sem ismert.- Ej, nagymama, de nagy a szemed!- Hogy jobban lássalak!- Ej, nagymama, de nagy lett a kezed!- Hogy jobban megfoghassalak!- Ej, nagymama, de szörnyű nagy a szád!- Hogy jobban bekaphassalak!Alighogy kimondta, egy ugrással kint termett a rozsomák az ágyból, és bekapta szegény kisPiroskát. Aztán, mint aki dolgát jól végezte, visszafeküdt és elaludt. Álmában olyan horkolástcsapott, hogy csak úgy rezegtek tőle a kis ház ablakai.A vadásznak éppen arra vitt az útja. Ahogy meghallotta a nagy fűrészelést, csodálkozva álltmeg. „Ejnye, hogy horkol ez az öregasszony - gondolta. - Csak nincs valami baja?”Bement a szobába, odalépett az ágyhoz; hát látja, hogy a rozsomák fekszik benne!- Megvagy, vén gonosztevő! - kiáltotta. - Mennyit kerestelek!Kapta a puskáját, le akarta puffantani. Már-már elhúzta a ravaszt, de akkor eszébe jutott: hátha a rozsomák megette a nagymamát! Nem lőtt rá, hanem előkereste a fiókból az ollót, fölvágta a vén ragadozó hasát, és kiszabadította Piroskát is meg a nagymamát is. Szegény öreg alig pihegett már; Piroska meg, ahogy kikerült a napvilágra, felsóhajtott:- Jaj, de féltem! Olyan sötét volt a rozsomák gyomrában!Köveket hoztak, megtömték velük a rozsomák hasát, aztán a vadász összevarrta a bőrét. Az nemsokára fölébredt. Odébb akart állni, de ahogy kiugrott az ágyból, a nehéz kövek lehúzták a földre: lerogyott, elterült, és kiadta a páráját.Akkor az erdész megnyúzta a vadállatot, és hazavitte a bundáját. Nagymama megette a kalácsot, megitta a bort, és új erőre kapott tőle. Piroska pedig megfogadta:- Soha többé nem térek le az útról, és nem szaladgálok be az erdőbe, ha egyszer édesanyám megtiltotta.És ezzel vége is volna a mesének, ha folytatása nem volna. Mert - így beszélik - Piroska egyszer, nem sokkal ezután, ismét kalácsot vitt az erdőbe a nagymamának, és útközben találkozott egy másik rozsomákkal. Alattomos, komisz jószág volt az is, szerette volna mindenáron letéríteni a kislányt az útról. De beszélhetett, amit akart! Akármilyen mézes-mázosan szólítgatta is, Piroska most már okosabb volt, ügyet sem vetett rá, sietett egyenesen a nagymamához.Letette a kosárkát az asztalra, aztán nyomban mesélni kezdte, mi történt.- Képzeld, nagymama, megint találkoztam egy rozsomákkal! Tisztességgel köszönt, nyájasan szólt hozzám, de a szeme semmi jót nem ígért. Ha nem nyílt úton történik a dolog, biztosan bekapott volna!- Akkor jó lesz bereteszelni az ajtót, nehogy ránk törjön! - mondta a nagymama.Csakhamar kopogtatott is a rozsomák.- Nyiss ajtót, nagyanyó, én vagyok itt, a kis unokád, friss kalácsot, finom bort hoztam!Hanem azok odabent egy mukkot sem szóltak. A rozsomák egy ideig kapargatta, feszegette az ajtót, de hiába: a retesz jól tartott. Bosszúsan odébb ment hát, aztán megint visszajött, bekémlelt az ablakon, kódorgott a ház körül, végül pedig fölkapaszkodott a háztetőre, hogy majd ott kivárja, míg Piroska este hazaindul; akkor - gondolta - majd utána lopakodik a sötét erdőben, és fölfalja.De a nagymama kitalálta a szándékát, és túljárt az eszén. Azt mondta Piroskának:- Fogd a vödröt, kislányom, hurkát főztem tegnap, mit álljon itt a leve, hordd ki a házból, öntsd oda az eresz alá, abba a nagy kőteknőbe!Piroska nekiállt, hordta a hurkalevet, egyik vödörrel a másik után, míg tele nem lett vele az öblös kőteknő.Odafent a háztetőn a rozsomák orrát csakhamar megcsapta a hurkaszag. Ettől egyszerre nagyon nyugtalan lett, nyújtogatta a nyakát, szimatolt, topogott, csiklandozta az ínyét a finom illat.Addig izgett-mozgott, míg egyszercsak megcsúszott; elvesztette az egyensúlyát, legurult a tetőről, belepottyant a teknőbe, és megfulladt a hurkalében.Meg is érdemelte!

Aki bővebben szeretne olvasni a nyárra várható filmekről, katt ide.